2025. Húsvét. Nagycsütörtök

Nagycsütörtök

Ez a nap az utolsó vacsora ünnepe. Minden szentmisén, vagy istentiszteleten elmondják: "…fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: "Vegyétek és egyétek, ez az én testem, amely értetek adatik! Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!" A vacsora után ugyanígy fogta a kelyhet is, és így szólt: "Ez a kehely az újszövetség kelyhe az én véremben. Valahányszor isztok belőle, tegyétek ezt az én emlékezetemre!" Amikor ugyanis e kenyeret eszitek és e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön." (I. Kor 13-16) – Ezek az ún. "szereztetési igék".

Számomra mégis a legmegindítóbb részlet ebből a történetből a lábmosás.

"Fölkelt hát a vacsora mellől, letette felső ruháját, fogott egy vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet öntött egy mosdótálba, és mosni kezdte tanítványainak a lábát, majd a derekára kötött kendővel meg is törölte.(Jn 13 2-4)

Gondolkoztam már az alázatról a Facebook-on. A fenti történet valóban nehezen érthető. Mi lenne, ha a nagy vezetők letérdelnének és megmosnák a beosztottjaik lábát? Hol vagyunk ettől?

Ránéztem a tavaszi virágokra, ahogy a cseresznyefa virágzik és óvatosan megsimogattam szirmait. Amikor esett az eső, megjelentek a csigák és szívem megtelt szeretettel irántuk. Nem tudok ezekért a lényekért semmit sem tenni. Ők csak vannak, többek között azért, hogy szerethessük őket.

Szeretem a kis állatokat a vizsgáló asztalon, és szeretem a betegeim gazdáit. Tartozom nekik szeretettel, mert körülvettek engem is annyian már a szépségükkel. Megtanultam szeretni, mert viszonoznom kell a jót. Én úgy gondolom, hogy nem csak általánosan kell szeretni, de konkrétan azt kell szeretni, aki előttem áll.

Egyetemünk egyik munkatársa rendőr volt. Beszéltünk a bűnözőkről. Azt mondta: "Ezek sem rossz emberek, csak nem tudják jól rendezni az életüket és megszokták a rosszat." Megdöbbentett. Szégyelltem magam.

Egy betegem gazdája, aki a büntetésvégrehajtó központban dolgozik, a bűnözők pszichológiájával foglalkozik. Azt mondta: "Nem jó mintát követnek. Meg kell értenünk a gondolkodásukat, majd a jóra kell vezetni őket." Ez is egy olyan gondolat, amit követni kell.

Ha a szegények között élsz, mint Szt. Ferenc, ha a bűnözők között élsz, mint a börtönlelkész, vagy börtönpszichológus, ha a hajléktalanok között élsz, mint a szociális gondozók, ha az utcára kidobott haldoklók között élsz, mint Teréz Anya, ha a betegek között élsz, mint az orvosok, ha a lelkibetegek között élsz, mint a pszichiáterek, akkor megérted a kívül, vagy belül szenvedőket.

Én nem tudok ilyen önfeláldozó életet élni, mégis úgy érzem, valahogy át kell éreznem mások szenvedését.

Krisztus úgy érezte, hogy tanítványai nem tiszták. Hát, megmosta a lábukat. Szimbolikusan és valóságosan is.

Tűrjük fel hát a ruhánk ujját és kezdjünk hozzá a teremtett világ lábának tisztogatásához! Megtapasztaljuk, hogy nem ő tisztul igazán, hanem mi.